MEGOSZTOM

Mi is a borderline valójában?

Vallomás

A szorongás nem múlik, mi több erősödik, ahogy elkezdem gépelni ezeket a sorokat. Begépelek egy mondatot és kitörlöm, biztos nem lesz jó, valójában nem is tudom, mit várnak tőlem. Soha nem szoktam felismerni, mit is várnak tőlem. Vagyis mit is várhatnának tőlem? 

Egy hűvös szobában ülök, mégis folyik rólam a víz, pont mintha zuhanyoznék, éppen úgy mintha másnapos lennék, pedig egy jó ideje egy kortyot sem ittam. Arra gondolok, hogy már megint mi történik majd akkor, ha ezt az írást valahol valaki megjelenteti.  Amig ezen agyalok, rájövök, hogy szeretném visszatörölni az egész irományomat. Az egészet, mi több, az egész életemet szeretném kitörölni, csupán megnyomnám a delete gombot és vége: huss, volt-nincs.

Pont annyira hangzik képtelenségnek, mint amennyire képtelenség az állapotom és annak minden szegmense. Másnéven a – jelenlegi orvostudomány legbonyolultabbnak tartott személyiségzavara – borderline személyiségzavar, másnéven borderline szindróma.

Még a jól felkészült szakemberek is tanácstalanul állnak velünk szemben, mondjuk úgy: mi vagyunk az orvostudomány pirátái. Dacára annak, hogy ők „csak” tanulták az egyetemen ezt a nem is oly rég még hisztériának definiált betegséget. 

A  laikusok szerint is ez csak egy „hiszti”. Így kimondva és átgondolva sokaknak úgy jön le persze, de nekünk, akiknek minden nap együtt kell élni ezekkel a kínzó, már-már őrületbe hajló lelki tusákkal – nos nekünk még véletlenül sem az.

Belülről ez egy teljesen más világ, egy olyasfajta világ, amibe betekintést nyerni csak nagyon kevesen engednek, egyrészről kimondhatatlanul sebezhetőek vagyunk, másrészről nem tart ott még a világ, hogy bizton coming out-olni merjünk vele.

Tapasztalatból mondom, dacára annak a nem elhanyagolható ténynek, hogy a világon több mint 140 millió ember szenved ebben a személyiségzavar típusban. Ez egy 2016-ban regisztrált szám – azaz azon diagnosztizált esetek száma, akiknek „papírjuk” van arról, hogy ebben a személyiségzavarban szenvednek, a számuk pedig folyamatosan növekvő tendenciát mutat, mégis sokan félnek, hogy megbélyegzi őket a társadalom.

Ha a kialakulás okait firtatjuk, leginkább az anya-gyermek kezdeti kapcsolatában leledzik. Sokan részben az anya „elérhetetlenségét” jelölik meg – pedig számtalan esetben az anya nem is hibáztatható, mert lehet, hogy lélektanilag nem tart ott, ahol az egy gyermek számára kielégítő s ezáltal az anya sok esetben ily módon felelősségre sem vonható.

Másrészről pedig általában fiatalkorban elszenvedett fizikai abúzus következtében alakulhat ki, amit az egyénnél kizárólag 18 éves kora után   képes diagnosztizálnia az arra hivatott szakember. 

Mindezt összegezve naphosszat elemezgethetném még a borderline szindróma mibenlétét, mégsem teszem.

Hogy mindezt lustaságból, tettetett pofátlanságból fakadóan, ami valójában egyfajta szorongásra vezethető vissza, vagy arra, amikor egy villanásnyi időre akkora művésznek tartom magam, mint József Attila, Amy Winehouse vagy Robert Capa – akik bizonyítottan mind borderline személyiségzavarban szenvedtek – nos mindezt magam sem tudom, de kérem: egy tisztességes szélhámostól most ne is várjanak mást.

Viszont, ha úgy tetszik, egy játékra (ami nem is egy játék, csak olybá tűnik) invitálom a kedves olvasót. S talán megmentve a „helyzetet” ezen teszt segítségével tudom leginkább szemléltetni mi is a Borderline személyiségzavar.

*

A klasszikus „13. kérdéses teszt”

(A hivatalos tesztek alapján,ó általam összeállított egyszerűsített teszt, – egykoron „klasszikus 9 kérdéses teszt„ – amit több neves pszichológiai intézmény is előszeretettel használ mind a mai napig. Ha elvégzed, kiderülhet, hogy érintett vagy-e te is.)

1. Az emberi kapcsolataim nagyon érzékenyek, instabilak és változékonyak. A két véglet között ingadozik: vagy túlértékelem, vagy teljesen leértékelem azokat az embereket, akik fontosak számomra.

                                               Igen                                                      Nem

2. Az érzéseim nagyon gyorsan változnak, és nagyon intenzív epizódokat élek meg a szomorúságból, ingerlékenységből, szorongásból vagy pánikrohamokból.

                                               Igen                                                      Nem

3. A düh, amit érzek, gyakran heves és nehezen irányítható.

                                              Igen                                                       Nem

4.  A jelenben vagy a múltban, amikor mérges voltam, akkor felmerültek ismétlődő öngyilkossági gondolatok, és voltak alkalmak, amikor magamat szándékosan megsebeztem, megvágtam, megütöttem vagy megégettem.

                                               Igen                                                      Nem

5. Erős és tartós önismereti problémáim vannak abban, hogy valóban ki vagyok vagy miben hiszek.

                                              Igen                                                      Nem

 6. Gyanakvó, szinte paranoiás vagyok (oktalanul hiszem, hogy mások azért cselekednek, hogy engem bántsanak), időnként stresszes epizódokat élek át. Ilyenkor azt érzem, hogy mindenki ellenem van.

                                              Igen                                                      Nem

7. Kettő vagy több olyan alkalom volt már az életemben, hogy mértéktelenül költekeztem, veszélyes szexuális magatartást tanúsítottam, intoxikáns anyagot használtam (alkohol, drog, cigaretta, serkentőszerek), meggondolatlanul vezettem gépjárművet vagy falásrohammal próbáltam enyhíteni a szorongásomat.

                                              Igen                                                      Nem

8. Leplezetlenül harcolok azért, hogy a valós vagy valótlan érzelmi hanyagolást elkerüljem azoktól az emberektől, akik közel állnak hozzám.

                                              Igen                                                      Nem

9. Krónikusan szenvedek attól, hogy üresnek és unalmasnak érezzem magam.

                                              Igen                                                      Nem

10. Gyakran érzek irigységet, féltékenységet élethelyzetekre, emberi kapcsolatra vonatkozólag, amit néha még saját magamnak is nehezen vallok be.

                                             Igen                                                       Nem

11. Már több alkalommal észrevettem, hogy az állatok gyakorta közelebb állnak hozzám, mint egynéhány embertársam.

                                             Igen                                                      Nem

12. Számtalan alkalommal előfordult, hogy egy mások szerint is embert próbáló feladatot, kimagaslóan kreatívan oldok meg.

                                             Igen                                                      Nem

13. Bizonyos élethelyzetekben képes vagyok a világot csak feketében és fehérben látni. Pont úgy mintha nem léteznének más árnyalatok.

                                            Igen                                                      Nem

Amennyiben nyolc vagy több válaszra igennel felelt, kérem, az alábbi e-mail címre írjon: [email protected].

Vagy keressen fel egy szakembert…

A szerző az Én, a megbélygzett című önéletrajzi regény írója.

Kneszl Beáta Carmen